Kismaros

Elhelyezkedése, története

A falu a Dunakanyar közepén, a Börzsöny lábainál, a Szentendrei-szigettel és a Visegrádi vár-heggyel szemben fekszik.
A települést a XVIII. század első felében alapították a Németországból érkező bevándorlók. Az 1800-as évek lejére a lakosság száma már elérte a 200-250 főt. Először a szalagtelkes kétsoros főutca, majd a pincesor alakult ki. 1827-re épült fel a falu temploma. A zárt etnikumú lakosság a XX. század elejéig teljesen, 1945-ig részben megőrizte német anyanyelvét, szokásait és katolikus vallását. Az iskolában kétnyelvű (magyar, német) oktatás zajlott. 1889-ig jelentős volt a csemegeszőlő termesztése. Miután az 1800-as évek második felében megnyílt a Vác - Párkánynánai vasútvonal megnövekedett az üzemekben dolgozók és a felsőoktatásban tanulók száma. A fejlődéseket nagyban elősegítette az 1893-ban megépített erdei vasút (ekkor még csak ipari céllal... további részletek).
1966-ban Kismaroshoz kapcsolták a Börzsönyliget üdülőterületet, majd 1974 végén egyesítették Kismarost és (Nógrád)Verőcét Verőcemaros névvel. 1990. január 1-jével a két település ismét különvált Kismaros és Verőce településekre.
1992-ben megnyílt a sváb falumúzeum, illetve az új sportcsarnok. 1996-ban megalakult az önkéntes tűoltó egyesület és 2000-ben megnyitotta kapuit a teleház is.

Látnivalók

Római Katolikus templom

Cím: Kismaros, Dózsa György utca 5.
A templomot 1827-ben építették és ma már műemlékként tartják nyilván. A templomban két XVII. századi barokk szobor (Zakariás és Erzsébet) és a külső falon az I. és II. világháborús emléktábla található.


Sváb Muzeális Gyűjtemény

Cím: Kismaros, Kossuth utca 21.
Az egykori népiskola épületében kapott helyet a mai Sváb Muzeális Gyűjtemény (korábban: Falumúzeum).

Ciszterci nővérek monostora

A Szuttai-dűlőben található a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza monostor.

Királyréti Erdei Vasút - 06/20 852 4512, 06/27 375 076 - csoport.kiralyret@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!