Szokolya

Története

Látnivalók

1397-ben a templom az esztergomi egyházmegyéhez tartozott. A torony kivételével 1856-ban teljesen lebontották és a jelenlegi hajót építették csak fel.

Szobrok és emlékhelyek

A templomban található műalkotásokon kívül a településen megtalálható Mányoki Ádám mellszobra és emlékszobája, a világháború áldozataira emlékező szobor, a Sárkányölő Szent György emlékmű és az '56-os emlékfal.

Kacár tanya

Az egész tanyát - nevezhetnénk inkább gazdaságnak is - saját kétkezi munkával hozták létre sok év alatt. A tanyán található kenyérsütő kemence, széldaráló (a közelében egy kis tó), "talpasház" - benne egy kovácsműhely - kerekólak, juhhodály... és még sok minden. Egyebek közt egy pajta épület, ahol kézműves mesterségek is gyakorolhatók, nádból épített pásztorkunyhók.
Minden építmény természetes alapanyagokból készült (és készül): sárból, fából, szalmából, nádból, szénából, stb., hiszen a legfontosabb vezérlőelv számunkra a magyarság népi kultúrájának megőrzése, annak újratanítása és továbbadása gyerekeinknek, a következő generációnak.

Szokolya híres festői

(Szokolya, 1673. - Drezda, 1757. augusztus 6.)
Mányoki János református lelkész fia. 12 éves kora körül a szülők Ádám fiukat Dölfer német tábornokra bízták, aki örökbe fogadta és magával vitte a braunschweig-lüneburgi hercegségben fekvő Cellébe, Németországba.
Lüneburgban és Hamburgban tanult. Hannoverben Andreas Scheitz, míg Párizsban Nicolas de Largillière tanítványa volt. Majd folytatott tanulmányokat Hollandiában is. 1703-1707 között udvari festő lett Berlinben. Itt főként Frigyes Vilmos trónörököstől kapott megrendeléseket.
1707-ben Rákócziné közvetítésével II. Rákóczi Ferenc szolgálatába állt. A fejedelem általa festett két legismertebb portréja közül az egyikkel még idehaza, 1708-ban készült el, a másik, melyen az Aranygyapjas rend jelvénye is megfigyelhető, már a lengyelországi emigrációban készült. Az előbbit ma a Nemzeti Múzeum, az utóbbit a Nemzeti Galéria őrzi. A fejedelem Franciaországba távozása után egy ideig még Észak-Lengyelországban élt, kölcsönökkel segítette az elszegényedett bujdosókat, így Vay Ádámot és Beniczky Gáspárt is. Családot nem alapított, utódai nem születtek.
1713-1723 között Erős Ágost lengyel király és szász választófejedelem számára alkotott, előbb alkalmi megbízásokat teljesítve, majd 1717-től udvari festőként. 1723-ban megfordult Prágában és Bécsben, ekkor készítette el III. Károly magyar király leányainak, Mária Terézia és Mária Anna főhercegnők portréját.
1724-1731 között Magyarországon élt. Ekkor festette meg - többek között - Ráday Pált és nejét, Kajali Klárát, valamint a Podmaniczky családtagjait.
1731-től Drezdában és Lipcsében élt, 1736-ban (immár III. Ágost királytól) visszakapta udvari festői állását, de 1749-től fizetését már nem folyósították, viszont csak 1753-ban nyugdíjazták. Szenvedélyesen belevetette magát a kor aranycsinálási mániájába, ami minden megtakarítását fölemésztette. Négy évvel később, 84 éves korában, teljesen elszegényedve hunyt el Drezdában. A helyi Johannis Friedhofban helyezték örök nyugalomra. Mindössze két tanítványa kísérte utolsó útjára, feje alá szokolyai földet tettek.

Viski János

(Szokolya, 1891. szeptember 12. - Budapest, 1985)
Festő; elsősorban állatfestőként és a falusi élet hiteles tolmácsolójaként vált ismertté világszerte.
Elemi iskoláit a szokolyai református iskolában végezte. Rajztehetségére hamar felfigyeltek, így került 1905-ben, 14 évesen Budapestre, az Iparos Rajziskolába, majd az Iparművészeti Főiskolára. Tanulmányi végeztével a Képzőművészeti Akadémiára iratkozott be.
1923-29-ig Dél-Amerikában dolgozott. Amerre csak járt, mindenütt kiállították képeit, ünnepelték. Hazatérése után, 1944-ig a budapesti tárlatokon nyolc kitüntetést nyert. 1961-ben a Képzőművészeti Alap tagja lett.
Minden alkotása a magyar múlt, a magyar élet egy-egy kiragadott és megörökített darabja. A falusi tájat, a magyar pusztát jelenítette meg, de előtérbe kerülő fő alakjai mindig a lovak. Mozgásérzetet keltő kompozícióin - a ménes vad fújtatásában, erőtől duzzadó, feszülő izmaikban is - a könnyed lágyságot kereste.
Festett arcképeket és történelmi témákat is, például Koppány leveretése (1938), Rákóczi búcsúja (1941). Várakozó kocsi című képét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.